Talán régen volt, hogy utoljára mesét hallgattunk a saját magunk szórakoztatására, pedig a népmeséket eredetileg felnőttek mesélték felnőtteknek, csak később lett a gyerekek műfaja, és ez egyáltalán nem véletlen. A népmeséket az idő évszázados tesztelésnek vetette alá, ezért biztosak lehetünk abban, hogy amik kiállták az idő próbáját, azok valóban érdemesek a figyelmünkre.

A felnőtté válás nehézsége, önmagunk felvállalása, félelem a változástól vagy a haláltól, kiégés, elengedés, a jól szeretés művészete – csupán néhány azok közül a témák közül, amik éppúgy foglalkoztatták az őseinket, mint bennünket. Erről árulkodnak a népmeséink.

A meseterápia segít felszínre hozni a mesével való kapcsolatunkat, miközben holisztikus megközelítéssel tekint az emberre, hiszen a mesék nem kizárólag a képzelőerőt és a fantáziát hozzák mozgásba, de hatással vannak az érzelmeink skálájára, az érzékszerveinkre és az intellektusunkra egyaránt. Az élőszavas mesehallgatás egyfajta transzállapotot hoz létre, ami már önmagában is képes csökkenteni a szorongást és növeli az életkedvet.

Ha felnőttfejjel hallgatjuk ugyanazt a mesét, amit anno gyerekként, meg fogunk lepődni, mennyire más érzéseket és gondolatokat hoz fel bennünk. A meseterápia kiváló lehetőséget teremt arra, hogy rendszerezzük a gondolatainkat, megfogalmazzuk az alapproblémáinkat, és segít jobb rálátást nyerni egy-egy elakadásunkra az életben. Ugyanakkor már azzal is nyerünk, ha a foglalkozás idejére „csak” kicsit kiszakadunk a mindennapokból, és hagyjuk magunkat átvarázsolni egy olyan világba, ahol a végén tényleg minden rendben lesz.

Csak rajtunk múlik, mennyit viszünk magunkkal a meséből.